Bezárják az Erkel Színházat a rezsi emelkedése miatt
A főigazgató abban bízik, hogy ha három intézményből egyet bezárnak, egy másikat pedig takaréklángra helyeznek, az Operaház működése zavartalan lesz.
A főigazgató abban bízik, hogy ha három intézményből egyet bezárnak, egy másikat pedig takaréklángra helyeznek, az Operaház működése zavartalan lesz.
Az intézményre rendkívüli terhet ró a közüzemi költségek növekedése, valamint a valutaárfolyam-mozgásoknak való kiszolgáltatottság is.
A főigazgató azt mondta, kampánymentesen hangolódnak az Operaház márciusi megnyitására.
Az Opera szakszervezete szerint kevesebben fertőződtek volna meg, ha időben leállítják a próbákat, az igazgató szerint a „militáns” szakszervezet keltette, politikai alapú botrányhírről van szó.
A Párizs lángjait legutóbb negyvennégy évvel ezelőtt vitte színpadra a budapesti opera. A Magyar Nemzeti Balett online premierjén Michael Messerer újragondolt koreográfiáját táncolja a társulat.
Előreláthatólag október 17-ig elmaradnak az előadások.
Az egyházi örökség védelmére is több jut, mint egészségügyre.
Felélesztették a mindennapos iskolai éneklésről szóló szakmai párbeszédet, a Magyar Állami Operaház példatárat állított össze a legnépszerűbb operarészletekből, amelyhez minden iskola ingyen juthat hozzá.
A játszási jog lejártával szeptember 22-én különleges előadással búcsúzik Elton John és Lee Hall zenés darabja, a Magyar Állami Operaház botrányokat kavart Billy Elliot – a Musical című előadása.
Az Operaház főigazgatója szerint Orbán Viktor feleségének, Lévai Anikónak napi betevője a kultúra.
Egy Budapesten járó brazil turista küldte el a nőnek az Opera plakátját, akkor derült ki, hogy a tudta nélkül használták fel a fotóját.
A kolozsvári születésű lírai szoprán 1953 és 1986 között volt az Opera magánénekese, de egészen 1998-ig fellépett az intézményben. Az Operaház saját halottjának tekinti.
Erre azért volt szükség, mert a szerzők örökösei állítólag megpróbálják megzavarni a ma esti Porgy és Bess című előadást.